Egy éve még csak egy ötlet volt, ma pedig már hónapról hónapra eljut az olvasókhoz az Univerzum Magazin. Az újság első születésnapja alkalmából Apró Dávid, főszerkesztő tekint vissza az indulás kihívásaira, a csapatépítésre és az elmúlt év meghatározó mérföldköveire.
Bevallom őszintén, amikor felmerült az ötlet, hogy az újság első születésnapja alkalmából írjak egy visszatekintő cikket, elsőre nem voltam benne biztos, hogy elvállaljam. Egyrészt azért, mert soha nem írtam még cikket, másrészt pedig azért, mert mindig inkább a háttérben dolgoztam. Most viszont úgy éreztem, hogy egy év után érdemes egy kicsit megállni, visszanézni az elmúlt időszakra, és megosztani, hogyan jutottunk el odáig, ahol ma tartunk.

Az egész történet 2025 tavaszán kezdődött. Ekkor indult el az a kiválasztási folyamat, amelynek célja az volt, hogy létrejöjjön egy olyan csapat, amely képes lesz hosszú távon működtetni az egyetemi újságot. A kiválasztásban rajtam kívül részt vett Zöld Endre, az EHÖK alelnöke, valamint Maróti Ivett, a BTK HÖK elnöke is. Mindhárman más-más területért feleltünk.
A jelentkezők között újságírók, szerkesztők, grafikusok és korrektorok is voltak. A mezőny meglepően erős volt, sok tehetséges hallgató jelentkezett. Több körös beszélgetések és egyeztetések után végül összeállt az a csapat, amely később az újság alapját adta. A kezdetek azonban korántsem voltak egyszerűek. Mindenki lelkes volt, mindenki dolgozni akart, de őszintén szólva senki sem tudta pontosan, hogyan fog működni ez az egész. Nem volt előttünk kész minta, nem volt kialakult rendszer, amelyhez igazodhattunk volna. Egy teljesen új projektet kellett felépítenünk az alapoktól.
Az első szám elkészítésén már áprilisban elkezdtünk dolgozni. Rengeteg munka került bele, megszülettek az első cikkek, elkészültek az első grafikai elemek, azonban nem sikerült tartani az eredetileg kitűzött határidőt ami május 31. volt. Az újság végül csak június elejére készült el, ezért az a döntés született, hogy az első szám nem jelenik meg. Ez akkor természetesen csalódás volt mindannyiunk számára. Sokan sok időt és energiát fektettek bele a munkába. Utólag visszatekintve viszont azt gondolom, hogy szükségünk volt erre a tapasztalatra. Megmutatta, hogy min kell változtatnunk és milyen hibákat kell kijavítanunk ahhoz, hogy hosszú távon működőképes rendszert építsünk. A következő számnál már sokkal jobban működtek a folyamatok. A júniusi lapszám időben elkészült és meg is jelent. Ez volt az első igazi sikerélményünk, amely után mindenki érezte, hogy van értelme annak, amit csinálunk.
A nyár folyamán elkészítettük a gólyáknak szánt különszámot is, amelynek célja az volt, hogy segítsük az egyetemre érkező hallgatók beilleszkedését. Fontos információkat, hasznos tudnivalókat és olyan tartalmakat gyűjtöttünk össze, amelyek megkönnyíthették számukra az első hónapokat. Közben a csapat is egyre jobban összeszokott. Mindenki megtalálta a saját szerepét, kialakultak a munkafolyamatok, és egyre gördülékenyebbé vált az együttműködés.
2025 júliusában kaptam meg a főszerkesztői feladatokat. Ekkor kezdődött egy újabb fontos időszak az újság életében. Szükség volt egy olyan rendszer kialakítására, amely mindenki számára átlátható, egyszerűen használható és hosszú távon is fenntartható. Saját tapasztalataimra és a Sajtóbizottságban szerzett gyakorlatra támaszkodva elkezdtük kialakítani azokat a munkafolyamatokat, amelyeket ma is használunk. Létrehoztuk azokat a felületeket és rendszereket, ahol mindenki pontosan láthatta a feladatait, a határidőket és az aktuális munkákat. Ez talán nem hangzik látványos eredménynek, de számomra az egyik legfontosabb mérföldkő volt. Egy jó rendszer nélkül ugyanis hiába van tehetséges csapat, hosszú távon nem lehet hatékonyan dolgozni. Szerencsére ez a rendszer bevált. Az ezt követő hónapokban már jellemzően minden lapszám időben elkészült és a hónap vége előtt néhány nappal meg tudott jelenni. Természetesen akadtak kisebb csúszások és nehezebb időszakok, de összességében sikerült fenntartanunk egy stabil működést.
Külön öröm volt látni, hogy a csapat folyamatosan fejlődött. Egyre önállóbban dolgoztak az újságírók, egyre jobb témákat hoztak, és sokszor olyan cikkek születtek, amelyek számomra is új információkat tartalmaztak. Talán ez az egyik legnagyobb erőssége ennek az újságnak. Tizenegy ember dolgozik benne, és mindenkinek más az érdeklődési köre, más a látásmódja. Ezért tudunk ennyire sokszínű témákat feldolgozni. Gyakran előfordult, hogy egy-egy cikket ugyanúgy érdeklődéssel olvastunk mi is, mint az olvasók.
Decemberben már a féléves évfordulót ünnepelhettük. Akkor is visszatekintettünk egy kicsit az addig megtett útra, januárban pedig a vizsgaidőszak miatt tartottunk egy rövid szünetet. Ezt követően új lendülettel vágtunk bele a tavaszi félévbe.
Az elmúlt hónapokban számos új ötletet próbáltunk ki. Ezek közül az egyik legsikeresebb a „Így írtok ti” rovat lett, amelyben hallgatói munkáknak biztosítunk megjelenési lehetőséget. Nagy örömünkre sok pályamű érkezett, ami azt mutatja, hogy az egyetemi közösség nyitott az ilyen kezdeményezésekre.
Most pedig elérkeztünk az első születésnaphoz. Visszanézve erre az egy évre, azt hiszem, mindannyian büszkék lehetünk arra, amit közösen létrehoztunk. Nem volt könnyű út. Voltak hibák, nehézségek és bizonytalanságok is. Mégis sikerült felépíteni egy olyan újságot, amely hónapról hónapra eljut a hallgatókhoz és amely mögött egy elkötelezett, lelkes csapat áll.
Köszönöm minden újságírónak, szerkesztőnek, a grafikusnak, a korrektorunknak és mindenkinek aki bármilyen formában hozzájárult ehhez a projekthez. Köszönöm az olvasóknak is, hogy velünk tartottak az első év során. Remélem, hogy a következő év legalább annyi élményt, fejlődést és érdekes történetet tartogat majd számunkra, mint az első.
Mi pedig megyünk tovább, hónapról hónapra, új ötletekkel, új témákkal és ugyanazzal a lelkesedéssel, amellyel egy évvel ezelőtt elindultunk.
Szerző: Apró Dávid